Ópusztaszer, a legenda és valóság földje

Szeptember 8-a igazi kirándulóidővel csalogatta Ópusztaszerre a gólyákat és az EHÖK tisztségviselőit. A csoport reggel 9-kor indult az EHÖK Iroda elől autóbusszal.

Már a buszon kialakuló hangulat nyilvánvalóvá tette, hogy derűs nap elé néznek a vasárnap aranyat lelt diákok. A pusztaszeri emlékparkba való megérkezést pálinkás jó reggel követte, majd a délelőttbe fordulva Nagy László emlékparkvezető megható szavai után az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és a szegedi diákság nevében Döbör András EHÖK-elnök koszorúzott az Árpád-emlékműnél.

A hivatalosságában is megható percek után Mészáros Ferenc programszervező ismertette Ópusztaszer és a nemzeti történeti emlékpark történetének nevezetesebb állomásait, majd a felfokozott várakozás Feszty Árpád monumentális alkotásának, A magyarok bejövetelének megtekintésébe torkollott. A körkép, melyet nem egyszer minden magyarnak látnia kell, valóban magával ragadta az embereket, akik ezután egy kicsit más szemmel fürkészték a park egyéb látnivalóit.

Mészáros Ferenc ezt követő 1926-os falusi iskolai órája minden képzeletet felülmúlt, az időutazás végén a kissé sokat szalajtott gyerekek a jelenbe visszatérvén elgondolkodhattak azon, valóban korunk oktatási formája felel-e meg a társadalom igényeinek. Rövid séta a teve és a magyar szürkék mellett az Ifjúság ligetéig, ahol rövid megemlékezés és mélázgatás a jövő fáiról és a jövő ifjúságáról ,majd szabadprogram és visszaút Szegedre, ahol a programban megszomjazottak a Sörkertben nyernek felfrissülést.

S a kérdésre, hogy részt vennének-e máskor is ehökös kiránduláson, a válasz tömör és kifejező: NANÁ!